1793-ban Haydn a következőket írja a kölni választófejedelemnek Beethovenről: „ Idővel Európa egyik legnagyobb zeneszerzője lesz”.
doremi zenéje
Mit ér a "nevem" zene nélkül ?
Nolblog Saját blogom Segítség
Feltöltök
blogolok videót képet hangot
Beethoven a heiligenstadti végrendeletében ezt írja: „Ó ti emberek, kik engem mogorvának, bolondnak vagy embergyűlölőnek néztek, mennyire igazságtalanok vagytok hozzám! Nem ismeritek a látszat rejtett okát. Szívem és kedélyem gyermekkorom óta hajtott gyengédségre, még nagy tettekre is megvolt bennem a hajlam. De gondoljátok meg, hogy hat év óta szörnyű baj lett úrrá rajtam.”
1787-ben Breuning családnál Bonnban találkozik élete első szerelmével a 17 éves Jeanette d’Honrath-al. Elbűvölte a lány gyönyörű énekhangja, kellemes modora, de a szerelmük csak plátói maradt, mert a szőke szépség pár hónap múlva Kölnben feleségül ment Karl von Greth osztrák századoshoz. A következő években gyakran volt szerelmes, és mint fiatal tehetséges zeneszerzőt szívesen látták a szalonokban, de a társadalmi különbség miatt mint jövendőbeli vőt nem. 1796-ban megkéri Magdalena Willmann bonni szoprán énekesnő kezét de kosarat kap a következő indokkal: „csúnya és hóbortos”
Beethoven végrendelete mellett két női arcképet, és három levelet találtak mely a halhatatlan kedveshez íródott. Pontosan, hogy ki is volt na nagy Ő nem tudni, mert sem időpont nincs megjelölve, hogy mikor íródott, sem a hölgy nevét akinek írta nem említi. Így az életrajzíróknak csak a találgatás maradt, hogy Julietta Guiccardi, Deym Jozefin volt a címzett, vagy netán Bruswick Teréz.
Beethoven az első nyilvános hangversenyét 1795-ben adta Bécsben, majd egy évvel később Pozsonyban is fellépet. Ebben az időben többször visszatért a felvidékre, és élvezte a zeneértő és szerető nemesi családok vendégszeretetét. Az egyik ilyen família, akiknél Beethoven szívesen látott vendég a Brunswick család volt. A grófi rangot és a „de korompa” címet Brunswick Antal kapta a császártól, két fia közül pedig Antal a martonvásári, József pedig az alsókorompai birtokot örökölte.
Az alsókorompai uradalomban töltötte a nyarakat Julietta Guiccardi, Brunswick József húgának, Zsuzsannának a lánya is, és 1800 vagy 1801 nyarán itt találkozott Beethovennel. Az egyik barátjának írt levelében így ír: „Egy kedves, varázslatos lány szeret engem és én is szeretem őt… Sajnos nem az én osztályomból való, és egyébként sem nősülhetnék még…”
A család a társadalmi különbségek miatt ellenzi a románcot. József gróf, hogy az unokahúgától távol tartsa, a bohém zeneszerzőt a kertész házában szállásolta el, és még a kastélyra néző ablakokat is befalaztatta. A két szerelmes egymás utáni vágyakozását azonban nem tudta megakadályozni, és a plátói szerelemnek csak a kottapíron marad nyoma.
A két Brunswick grófnő emlékkönyvébe a következőket írja: „ Semmit sem kívánok annyira, mint azt, hogy e kis zenei áldozat eljátszásánál és eléneklésénél gondoljanak az Önöket őszintén tisztelő Ludwig von Beethovenre. Bécs, 1799. május 23.”
1799-ben Bécsben Brunswick Teréz, és húga zongoraórákat vett Beethoventől, aki ekkor még nem is tulajdonít nagy jelentőséget a lányoknak, hiszen Guliette Guiaccardiba szerelmes, és csak 1804-ben találkoznak ismét.
Ebben a rangra és az illemre oly sokat adó családban igencsak nagy megbotránkozást kelthetett, amikor Brunswick Antal lánya, a korán megözvegyült Deym Jozefin is szerelemre lobbant Beethoven iránt, aki a nagybátyja meghívására érkezett Alsókorompára. A legenda szerint a park fűzfáinak odvába rejtették egymáshoz írt levélkéiket. Nem tudni, egy ilyen levélkére talált-e rá valaki, mindenesetre a románc kiderült, és a család, hogy eltávolítsa, másodszor is gyorsan férjhez adta az engedetlen Jozefint.
1805-ben megírja „ A reményhez” című dalt zongorakísérettel, ajánlás ugyan nem szerepel rajta, de Jozefin a következőket írja anyjának: „A jó Beethovennek van egy kedves dala, amelyet egy, az Urania-ból vett szövegre nekem írt ajándékképpen”
Brunswickék annyira szégyellték a rangon aluli kapcsolatot, hogy minden írásos nyomát eltüntették, Beethoven még a Jozefinhez írt és egyetlen operáját, a Leonora-Fideliot is az asszony öccseinek Ferencnek és Józsefnek ajánlhatta csupán.
Sokszor vendégeskedett Martonvásárhelyen is, itt találkozik Brunswick Terézzel, aki messze kimagaslott olvasottságával, műveltségével, és muzikalitásával a kortársai közül. Terézzel sok időt töltött együtt, s társaságban is sokat mutatkozott vele. Életrajzírói szerint „mély érzések fűzték őket egymáshoz”, így az ő neve is felmerült mint halhatatlan kedves. Ez a bensőséges kapcsolat abban is kifejezésre jutott, hogy Brunswick Teréznek ajánlotta Fis-dúr szonátáját.
Ezt a szerelmi csalódást még jó pár követte, és múzsáinak köszönhetően számos remekmű született, ide tartozik az 1810-ben írt a-moll zongora bagatell a Für Elise.
1810 ben Beethoven a „ Für Elise” kottalapjára a következőket írja: „Elise számára megemlékezésül Beethoventől”. Hiteles kézirat hiányában felmerült az a lehetőség, hogy nem Elisének íródott e zongoradarab, hanem Therese Malfattinak akinek megkérte a kezét, de a hölgy visszautasítja.
A legfrissebb kutatások Klaus Martin Kopitz német zenetudós nevéhez fűződnek, aki szerint a titokzatos hölgy Elisabeth Röckel volt. A szoprán énekesnő Bécsben ismerkedett meg a zeneszerzővel, amikor 1807-ben követte bátyját a császári fővárosba, ahol Joseph August Röckel tenor énekelte Florestan szerepét a Fidelióban. Bár Röckel kisasszony később egy rivális komponistához, Hummelhez ment feleségül, Kopitz szerint 1810-ben, a zongoradarab keletkezésekor Beethovennel igen közel álltak egymáshoz, még halála előtt, 1827-ben Beethoven elküldte neki egy hajtincsét és egyik utolsó pennáját is. Kopitz elméletét az is alátámasztja, hogy ebben az időben nem is volt a zseni életében más Elise vagy Elisabeth nevű hölgy.
Egyik barátja emlékkönyvébe írta a következő sorokat:
„Ha sokszor vad felgerjedések vádolják is művemet, a szívem jó... . Jót cselekedni, ahol lehet - a szabadságot mindennél jobban szeretni - az igazságot soha, még a trón előtt sem megtagadni!” Érzelmi élete élményekben is bővelkedett: „örökké szerelmes, s többnyire igen nagy mértékben” - írja ezekről az évekről régi barátja, Wegeler.
bónusz: Lichnowsky Henriette hercegnőnek írt zongoraszonáta
forrás: http://vasarnap.ujszo.com/clanok.asp?cl=1649696
Ki hitte volna, hogy 1822-ben mikor a család áttért a protestáns vallásra élet-halál kérdése lesz az 1930-as években.
A mozi aranykora az 1930-as években kezdődött. A filmhez társuló zene ekkor még csak másodlagos szerepet töltött be alárendelve a képsoroknak. Készültek olyan alkotások is ahol a film témájához kapcsolódó zene folyamatosan volt halható, de a rendezők éltek azzal a lehetőséggel is amikor egy jelenet hangulatát hegedűszóló fejezte ki. Egy-egy film zenéjén több alkotó közösen dolgozott, az éppen népszerű zenei stílust alkalmazva.
Chaplin azt vallotta, hogy a beszéd megöli a film szépségét, csökkenti a mimika szerepét, így nem csak rendezője hanem zeneszerzője is volt a filmjeinek.
A teljesség igénye nélkül a filmzeneírók közt megtalálható George Gershwin, Cole Porter, és az egész jeleneteket átívelő összetett hangzásvilágú zeneíró Wolfgang Korngold.
Jelentős szerepe volt Orson Welles 1941-ben elkészült „Aranypolgár” című filmjének melynek zenéjét Bernard Herrmann komponálta abban, hogy a filmzene a képekkel, párbeszédekkel egyenrangúvá vált meghatározva a film érzelemvilágát.
Magyarországon 1929-ben mutatta be a Fórum Mozi az első hangosfilmet Az éneklő bolond címmel.
A moziban a zenekar szokásos helye üres volt, a zongora fedelét senki sem nyitotta ki, nem égtek a zenekari lámpák sem. Két kedvcsinálóval kezdődött a műsor. Először Abe Lymann, Amerika egyik legjobb jazz bandje játszott, majd Benjamino Gigli énekelte a Parasztbecsület nagyáriáját. A közönség lenyűgözve hallgatta, de nincs idő a csodálkozásra - kezdődik a nagyfilm, a várva várt Éneklő bolond. Az Estet Karinthy Frigyes tudósította: „A zene véget ér és egyszerre beszélni kezdenek. Tökéletesen és nagyszerűen, hogy libabőrös lesz mindenki háta. - Hiszen ez egy szerelmi dal! - Igen, egyszer én is lehetek szerelmes! Persze mindez angolul. Egyszerre csak a film alsó részén megjelenik diszkréten, cseppet sem zavaróan a magyar felirat, az, amit angolul mondanak. A megoldás nagyon jó."
Azért pár nap múlva hozzátette: „Mi van a szagos filmmel, már bocsánatot kérek. A vászonról miért nem érezzük a mező illatát, az asztalra került rostélyosból hol marad az ínycsiklandozó szagocska. Mert hogy a fejlődés utolsó fázisa, a huszadik századról lévén szó, mi lesz - az úgy is nyilvánvaló. Látó és halló és szagló szerven kívül ízlő szerv is van a világon, a végső kifejlődés az ehető film lesz. A feltalálók kezdhetnek hát gondolkozni rajta, milyen anyagból készítsék el, hogy a gyomrunkat el ne rontsuk vele."
forrás: http://www.filmintezet.hu/magyar/filmint/filmspir/23/lapozgato.htm
A nagyi imádta a zenét, maga is kiválóan zongorázott, a nagyapám akit sajnos nem ismerhettem meg, hegedült. Sokat mesélt arról, hogy amikor vendégek voltak vacsora után a szalonba mindig valami új darabbal lepték meg a meghívottakat. Az idő múlásával sok minden változott, de a zene szeretete megmaradt, és ha nem is mindent, de valamit azért sikerült az unokáknak is átadni. Volt egy régi gramofonunk a hozzá tartozó temérdek bakelit lemezzel. Amikor ketten voltunk otthon beültünk a „kucorgósarokba” és lemezeztünk. A zenehallgatása közben meg magyarázott, felhívta a figyelmem mindenre amit ő fontosnak tartott pl: Chopin játékos dallamára, Paganini virtuozitására, no és az operák csodálatos világára. Féltőgonddal tette fel kedvenc lemezét melyen Székely Mihály énekelt / életéről is munkásságáról itt /. A lemez egy kicsit recsegett, ropogott a sok hallgatástól, de az maga volt a csoda.
Kalandoztam a You-Tube-on, és kincset találtam íme:
bónuszként egy szeretem dal
Ma már elképzelhetetlen lenne a film kísérő zene nélkül. Jelentős szerepe a némafilmek idején kezdődött. Egy kis időutazásra hívlak benneteket, melyben lesz film, zene, és minden ami még ezzel kapcsolatban eszembe jut. A paletta nagyon színes és változatos, így a teljesség igénye nélkül válogatok, de természetesen igyekszem időrendben haladni.
Nápolyban Aragoniai Ferndinánd király volt különösen nagy pártfogója a zenének s Gesualdo de Venosa herceg, ki maga is zeneszerzéssel foglalkozott, számos madrigált írt melyekből többet Händel is felhasznált. E korban indul meg az itáliai népdalok, a nápolyi canzonetták, a velencei madrigálok gyüjtése és kiadása.
A Mezzo csatornán tegnap Michel Petrucciani életéről volt egy összeállítás tele zenével, és természetesen magával ragadott.
Élettörténete itt olvasható
Itália a középkorban politikailag erősen széttagolt volt. Délen a Nápolyi Királyság és Szicília spanyol fennhatóság alatt állt. Közép-Itália az Egyházi Államhoz tartozott. Az attól északra fekvő terület számos kisebb-nagyobb városállamra, grófságra és hercegségre bomlott. Közülük három városköztársaság, Firenze, Velence és Genova volt a legjelentősebb.
Meséltem bárdokról, trubadúrokról, igricekről, a további folytatáshoz Solide kommentje adta az ötletet. Nem gondoltam, hogy ekkora fába vágom a fejszém, így a teljesség igénye nélkül válogattam a hatalmas anyagból, és állítottam össze a " Zenél az udvar" kezdetű sorozatom első részét. Lehet, sőt biztos, hogy kihagytam említésre méltó zeneszerzőket, így szívesen veszek minden kiegészítést.
Anonymus a Gesta Hungarorum című művében ír az epikus énekeket elrecitáló énekmondókról, akik mind a nép körében, mind a királyi udvar lakomáin szívesen látott vendégek voltak.
A trubadúrköltészetben és az általa vallott szerelemfelfogásban kezdettől fogva érvényesült a platóni „égi” és a „földi” szerelem kettőssége.
A történelem álláspontja szerint, a kelták egy ókori indoeurópai népcsoport volt, akik az időszámításunk előtti utolsó évezred elején jelentek meg Európában. A törzsek hódításaik során sokfelé megfordultak.
Míg Vivaldinál még az esőcseppek kopogását is hallani az ablakon, addig Haydn zenéjében a napfelkeltében gyönyörködhetünk.
A művészetekre hatással vannak a különböző korok, és irányzatok, így a zene sem kivétel. A XIX században fogalmazódott meg a programzene meghatározása: olyan hangszeres zene, mely képszerű érzeteket ébreszt, és zenei eszközökkel mond el egy történet, amely valamilyen esemény, hangulat, érzés, fájdalom, vagy öröm hatása alatt született. Ebbe a kategóriába sorolható művek az 1800-as évektől élik ugyan virágkorukat, de a barokk, és a romantikus zenében is találhatunk rá példát.
Színpadon számtalan előadásban láthattuk. Említettem az örök Rómeót, és Júliát Latinovots Zoltánt, és Ruttkai Évát.
Egy kicsit had legyek önző, mert úgy gondolom, hogy Rudolf Péter, és Nagy-Kálózy Eszter alakítása mellett sem lehet szó nélkül elmenni.
doremi
némi szolfézs, némi összhangzattan, kitartott normál "á" hang, beskálázunk, kóruspróba, egy-két-há, és!
Utolsó kommentek
A zene varázsa..../ 3
A zene varázsa..../ 3
A zene varázsa..../ 3
A zene varázsa..../ 3
A zene varázsa..../ 3